Eladóvá vált a képen látható szintén sok-sok éves munkával és szeretettel, gondosan készült és kimunkált igényes terepasztal.
3D méretei: 60 cm x 220 cm x 65 cm magasság + 4 db talp is jár hozzá, melyek magassága állítható, szintezhető a terepasztal, vízszintes síkra állítható nem sík talajon is.
Ez a terepasztal most külön is megvásárolható, azonban csatolható még hozzá a külön aukciókban látható elsősorban A (Falu vasúttal) és B (tájjellegű) és D (Ipartelep) terepasztal is, valamint akár az E (Faller Car System alapú vidámpark terepasztal) is.
Együtt készült fotó fellelhető a további általam hirdetett Aukciókban is, egyben hogy festenek. A kapcsolópult, mely a B jelű tájjellegű lóversenypályás terepasztalt is működteti, külön aukcióban vásárolható meg, mivel erre nem minden profi modellező tart igényt, s szereti saját elképzelése szerint bekötni. További leírás ott, amit érdemes elolvasni.
Műszaki tartalom és extrák: A házak itt is világítanak, némely épületbe és egységbe be lehet lesni, kidolgozva belül is. Az Eheim típusú kabinfelvonó motorikusan működik, megvan minden egysége, ám sajnos minden figyelmesség ellenére is sikerült beleakadni és a zsinór elszakadt, mely pótolható veszteség, csak jó tudni róla. A vízimalom motoros, a tóparton is rengeteg kiegészítő készült kézzel és mérethelyesen, pl. zsilip is ilyen.
Egyedileg átfestett Faller épületek, pl. a kastély, Preiser figurák, illetve Seuthe füstölők, s ebből jutott még a tábortűz jelenethez is, mely füstfolyadékkal táplálva valódi életszerű tábortűz hatást eredményez.
A vár külön vásárolható meg külön aukció alatt. Mint extra, érdemes megemlíteni a kivehető cseppkőbarlangot, melyben villódzó fények vannak és hangszóró is, illetve egy korábbi GPS rendszer szólaltat meg bármit, amit feltöltünk rá mp3-ban. Legutolsó alkalommal is minden működött ezen a terepasztalon is, szakszerűen van tárolva, így nyilván ez a helyzet műszaki téren legjobb tudomásom s legutóbbi szerint változatlan.
Egyéb infók: Noch terepszőnyeg, Heki dekorációs és professzionális szóróanyagok és kiegészítők használata történt itt is.
Extrák még: Viessmann integető hölgy, Viessmann mozgó kezű élethűen festő figura, kastélyparkban csobogó hatást keltő Viessmann mini szőkőkút, illetve egyéb finomságok, melyeket sorolni is hosszas volna szerencsére.
A Kibri vár pedig mely csatlakoztatható e terepasztalhoz, külön aukció részeként megvásárolható hirdetéseim között.
Sok Szeretettel épült és szakmaisággal szintén (Elektrotechnikai műszerész végzettség is, mérnökök, műszaki szakemberek és dekoráció készítők is hozzájárultak, aktív hobbi volt. )
Érdemes megtekinteni további Aukcióim is.
Személyes átvétel helyszíne: Körmendi Batthyányi Kastélypark impozáns épületében személyesen Keddtől szombatig délelőtt 10. 00-14. 00-ig Karácsony előtt és Újév után. Az épület 16. 00kor zár, vagyis így a szakszerű szállítás előkészítésére és elvitelre bő 1-2 órát rászámoltam, azonban a kastély belső parkolójában mely ez esetben ingyenes és engedélyt kapunk lehetőség van valamivel tovább is maradni. Bejutni az épületbe 15. 30 után már nem lehet, vagy nagyon macerásan, kilincselősen mindenfelé, így fontos az időtudatosság hatékonyság tekintetében. Mindenben szívesen segítek, pakolásban és szakszerű rögzítésben is.
Kérdés esetén szívesen válaszolok, illetve érdemes követni a kérdező felületet, ahol már lehet el is hangzott hasonló kérdés.
Köszönöm a figyelmet; sikeres licitálást kívánok.
Szállítási költségek kisebb Termékeknél:
Megadtam a hirdetésben, melyek inkább tájékoztató jellegűek, ugyanis konkrét végső költséget kalkulálni csomagolás precízen lemért végső súlyával együtt tudok pontosan. Terepasztalok, nagyobb és nehezebb Termékek esetében Személyes átvétel javasolt Körmenden vagy az egyéb megadott helyszínen, illetve Budapesten 2 ünnep között kisebb méretű Termékek átvétele eddig úgy fest lehetéséges.
Szállítási költségek és szolgáltatók választhatóak szabadon, s meg lehet tekinteni vatera futár lehetőségeit, melyek közül néhány kiemelten itt felsorolva: (Árváltozás szolgáltató részéről történhet időközben):
+ Személyes Átvétel Zalaegerszeg/Körmend, vagy egyeztetés, mivel kisebb Termékek Budapesten 2 ünnep között egyeztetést követően eddig úgy néz ki átvehetőek, amennyiben ott tudok tartózkodni Fővárosban s magammal vinni őket: 0, - Ft
+ DPD háztól házig futár: 3kg-ig = 1130 / 3, 1-10 kg = 1360 / 10, 1-25kg = 1790 / 25, 1-50kg = 4680, - Ft
+ MPL Csomagautomata: 600, - Ft
+ Foxpost Csomagautomata bal hátsó sor 499-vel kezdődve, illetve házhoz szállítás futárral 949-vel kezdődő sorban:
4, 5 × 36 × 53 cm (XS)
5kg
499, - / 949, -
12 × 36 × 62 cm (S)
15kg
599, - 499, - / 949, -
20 × 36 × 62 cm (M)
25kg
699, - 499, - / 1299, -
60 × 36 × 62 cm (L, XL)
25kg
699, - 499, - / 1699, -
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2018-12-09 19:05 .
Megjegyzés küldése